Rotary Kárpátaljai Körutazás

posted in: Itt jártunk | 0

Rotary Kárpátaljai Körutazás a RC Budapest-Sasad szervezésében

Rotary Kárpátaljai Körutazás - A Vereckei hágónál
A Vereckei hágónál

2018 április 12.-én útnak indultunk a régen várt Rotary Kárpátaljai Körutazás négy napjára.

Ideális időben 33-an szálltunk fel a Corvin Áruház előtt várakozó autóbuszra.

A résztvevők a következő Rotary Clubokból jöttek:

Budapest-Sasad: 8 fő; RC. Margitsziget: 2 fő; Inner Wheel Club Budapest: 7 fő; RC. Mátészalka: 2 fő; RC. Debrecen: 4 fő; RC. Nyíregyháza: 2 fő; RC. Tabán: 3 fő; RC. Kecskemét: 1 fő + 4 fő kísérő és barát.

Rövid utazás, és hosszú a határon töltött várakozás után átléptük a magyar-ukrán határt. Ez a táblák nélkül is észrevehető volt, az utak állapotából: egy-két rövid szakasz kivételével mintha szőnyegbombázás pusztított volna rajtuk. A kátyúk akkorák voltak, hogy a busznak időnként teljesen meg kellett állnia, hogy a mélyére ereszkedjen, majd gázadással kikapaszkodjon. A jelenség egyben általános jellemzőjéül szolgált annak az országnak, amely jelenlegi tulajdonosa az általa is „Kárpátontúli területnek” nevezett régiónak. A járművek önvédelemből nem követik a közlekedési szabályban rögzített jobbra tarts előírást, hanem – látszólag értelmetlenül – ide-oda kacsáznak. Egyetlen szabály van: nem kapni telibe a nagyobb kátyúkat, mert az tönkrevágja az autót. Érthető, hogy ezen a területen főleg a Zsigulik élnek meg: láttunk is szép számban!…

 

Popovics Béla

Munkácson felszállt vezetőnk: Popovics Béla, aki a továbbiakban végig a vezetőnk, mentorunk, bölcsesség-, és erkölcsi kútfőnk volt, építészeti-, történelmi-, és néprajzi tudományokból egyaránt. Páratlan lelkesedéssel, és kimeríthetetlen tudással segített minket a – valljuk be: nem könnyű – tájékozódásban, abban a kissé gogoli, nem kissé moszkovita, és nagyon elmaradott világban.

 

Magyar iskolában

Első utunk a II. Rákóczi Ferenc magyar nyelvű iskolába vezetett, ahol az igazgató, és a tantestület néhány tagja kedves fogadtatásban részesített minket. A frissítőt követően megtudhattuk, hogy az iskolát részben a magyar kormány támogatásából a közelmúltban felújították, és olyan presztízse van, hogy felvételi vizsgát kell tenni a bekerüléshez, és számos ukrán szülő is ide íratja be a gyerekét. Úgy tartják, jól jöhet a magyar nyelv ismerete, akár a munkához, akár az állampolgársághoz…

Az iskola után Popovics Béláné, a Kárpátaljai Katolikus Karitász elnöke beszélt  szociális munkásságáról. Megtudtuk, hogy a helyzet nehéz: a férfiakat katonának viszik a Donyecki medencébe, aki teheti, elszökik, vagy külföldön keres munkát, az öregek pedig nyomorúságos, 15 ezer forintnyi nyugdíjból tengődnek, miközben az energia ára megháromszorozódott az utóbbi időben. Az ukrán állam háborúzik, a békére nem marad pénz.

Amikor ránk került a sor, átadtuk nekik a magyar rotaristák üdvözletét, és – ami a fontosabb: a nekik szánt adományokat: a Sasad Club nevében 140.000 forintot, valamint – kérésük szerint – mintegy 50.000 Ft értékű pelenkát. Ezt követően az Inner Wheel Club 50.000, a Tabán Club 60.000, míg a Kisvárda Club 50.000 forintot adott át az idősek otthona támogatására.

A Debrecen és Nyíregyháza Klubok az iskola számára tettek felajánlást, amit a gyermeknapra juttatnak el Munkácsra.

Felemelő, és megindító érzés volt tanújának lenni a magyar Rotary ilyen nemes lelkű áldozatvállalásának, amit előzőleg nem is egyeztettünk!…

 

Munkácsi vár

A munkácsi vár ismét nagy élmény volt: csak odaérve érzi át az ember, hogy mekkora teljesítmény lehetett ennek a tájat meghatározó együttesnek a megépítése, és – a történelmi levegő hatására – megérteni, hogy milyen páratlan tett volt Zrínyi Ilona 3 évig tartó harcos helytállása.

Borzsovai szállásunkon megérezhettük, hogy milyen az igazi magyaros (bocsánat: kárpátaljai magyaros) vendéglátás: bőséges kínálás, finom étkek, és barátságos fogadtatás!

Meglepő, bár utánagondolva természetes, hogy a helyi magyarok a nyelvünket szinte a legkisebb tájnyelvi eltérés nélkül, tisztán beszélik (tudjuk: azon a tájon: Kassa -Sárospatak – Eperjes – Munkács környékén alakult ki a magyar irodalmi nyelv: Széphalom is csak egy ugrásnyira volt…).

 

Dobó család székhelye

Annak, akinek nem lettek volna fogalmai arról, hogy mennyire hazai tájon járunk, elég volt belegondolnia, hogy a Dobó család egyik székelye Dobóruszka volt, ami ma Szlovákia, a másik Szerednyén (ma Ukrajna), de az egri hős győztes csatáját is a közelben vívta. Bornírt térkép-átrajzolások szabdalták szét a láthatóan máig egységes nemzetet…

Munkács után Szolyva következett. E kis faluban (ahonnan a Szovjetúnióból elűzött távoli rokonunk származott, aki férjével együtt társbérlőként velünk élt majd’ 30 évig), e kis faluban áll a szovjet lágerekbe hurcolt magyarok és zsidók emlékparkja. Megrendítő volt a temérdek nevet olvasni, akik csupán az eddig feltárt töredékét képezik a ténylegesen elpusztítottaknak!…

 

Viski fogadtatás

Két nap után Viskbe költöztünk, ahol – ha lehet – még szeretet teljesebb fogadásban részesültünk.  Bár a técsői református templom is csodálatra méltó volt a százados falaival, és a hatalmas kazettás mennyezetével, közepében a magyar címerrel (továbbá egy Batizi Lajos emléktáblával!), a viski még ezt is felülmúlta. A közösség papja egy személyben volt bölcs tudós, szellemes előadó, és – mindenekelőtt: kivételes EMBER, aki falubeliként megértője, és a közösséget vállaló társa a hívőknek. Nagy hatású beszédét spontán tapssal köszöntük meg. Klubunk mindkét templom közössége számára támogatást adott át, amit többen megfejeltek. A viski tájház is nagy élmény volt: gazdag gyűjteményük hiteles képet adott arról, hogy milyen volt, hogy élt a falu a nagy árvíz, és a politika pusztítása előtt. (Az ő értékes tevékenységükhöz is hozzájárultunk adománnyal.)

Láttunk ezen kívül egy különleges kastélyt Beregszentmiklóson, amit egy Bartos József nevű festőművész ment meg az enyészettől jelenleg is. Benne nyári festőakadémiát szervezve; az ott készült művek eladásából fedezi a saját kezű renoválás anyagszükségletét. Ő is egy a megismert rendkívüli emberek közül!…

 

Európa közepén

Kirándultunk arra pontra is, ahol – állítólag – Európa közepe van: meglepően jó érzés volt egy Rotary emléktáblát látni az osztrák-magyar, és a szovjet monumentumok között!

Megnéztük a Fekete és a Fehér Tisza összefolyását, megcukorkáztattuk a rengeteg cigánygyereket, és felkapaszkodtunk a Szinevéri Tóhoz, ami egy 1000 méter magason kialakult tengerszem. A táj gyönyörű, és meglepő volt hatalmas hófoltokkal és a jég borította tóval találkozni április közepén.

Egy újabb kapaszkodást követően ott álltunk, ahol Árpád és vezérei állhattak, mielőtt a Kárpát-medencébe ereszkedtek volna. A táj ihlető: körös-körül hegyek, és lent zúg a Latorca. A modern felfogású, súlyos szimbolikájú emlékművön nemzeti színű szalagokat lengetett a szél, és szinte magától jött, hogy elénekeljük a Himnuszt, aminek a hangfoszlányait a szél vitte tovább, a hegyeken át…

 

A Feszty körkép helyszíne

Érdekes volt megtudni, hogy vezetőnk, Popovics Béla, számtalan, a helyi magyarságot segítő tette mellett (cserkészet, lapkiadás, önképző körök, honismereti túrák és -kiadványok, stb.) országjárása közben felfedezte, hogy melyik ponton festette meg Feszty Árpád a Magyarok Bejövetele című nagyszerű körképét. A kendereskei helyszínt mi is felkerestük, és egyenként azonosítottuk a Pusztaszeren kiállított művön látható természeti pontokat. Nagy élmény volt!

És láttuk a Perényi kastélyt, az Árpád-vonal bunkereit, a szeklencei fatemplomot a függőhídon átkapaszkodva, és Munkácsy szobrát, és Kossuthét, a Turul emlékművet Tiszaújlakon. Valamint a csetfalvai templomot az égbe meredő fából, egyetlen vasszeg nélkül emelt haranglábbal, ahol – búcsúként – ismét elénekeltük a Himnuszt.

 

Kárpátalja közössége

Az élmények feldolgozása még tart. A sok évtizedes elszigeteltség és hírzárlat nem múlt el nyomtalanul. Mindannyiunknak személyesen kellett felfedeznie, hogy valóban: Kárpátalja nem csupán elidegeníthetetlen része a magyar létnek, hanem egyben nélkülözhetetlenül gazdag = integráns alkotója történelmünknek, kultúránknak: annak, amik vagyunk.

Az ott kisebbségben – szórványban maradottak pedig megérdemelnek minden lehetséges segítséget, hogy újra létrejöjjön közöttük az a harmonikus lét, ami azt a vidéket mindig is jellemezte: magyar, tót, zsidó, ruszin, lengyel, és román egyenrangú, békés közössége.

Számunkra, rotaristák számára pedig különleges érzés volt együtt lenni részesévé az élménynek: megismerkedni, és baráttá válni!

 

Dr. Linczényi Endre
elnök, 2017-2018
Rotary Club Budapest-Sasad

 

A kirándulás képeire kattintva kinyílik a nagyméretű, lapozható képgaléria! Fotó: Tari Jenő