Szőke László tagjelöltünk 1975-től 1981-ig tanult a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) diplomácia szakon,
majd 1985-ben az ELTE fordító- és tolmácsképzőjén végzett. 1981-ben lépett külügyi szolgálatba ahol
1985-ig a közel-keleti és észak-afrikai főosztály referense volt, majd első külszolgálataként kulturális
és sajtóattaséként Magyarország bagdadi nagykövetségére került 1989-ig.
1992-ig a külügyminiszteri kabinetiroda közel-keleti és észak-afrikai, majd atlanti főosztályán volt
referens. 1997-ig Washingtonban dolgozott tanácsosként, hazatérve a Tervező, Elemző és
Információs Főosztály vezetője, 2000-ig pedig a miniszter kabinetfőnöke volt szintén főosztályvezetői
beosztásban. 2000-től stockholmi nagykövetként 2005-től 2006-ig a multilaterális diplomáciáért
felelős helyettes államtitkár, majd 2008-ig a külügyi tárca szakállamtitkára volt.
2008. szeptember 2-től Magyarország prágai nagykövete.
Áder János 2012-ben történt köztársasági elnökké választása óta a KEH Külügyi Igazgatóságának
vezetője volt. Az angol mellett arabul és oroszul beszél. Nős, két lánya van.
Előadásában a diplomaták munkájának előnyeit és nehézségeit osztotta meg velünk.
Lapozz!