Balaton átúszás 2016

posted in: Itt jártunk | 0

Révfülöp-Balatonboglár 5200 méter

Balaton átúszás 2016Mi a nehezebb?
Átúszni a Balatont vagy felkészülni rá?

Ha még soha nem csináltad, akkor a felkészülés és a rágódás nehezebb:
Csináljam, ne csináljam? Hiányzik ez nekem?
Három éve döntöttem, hogy átúszom. Akkor jöttek a kifogások. Most hideg a víz. Majd jövőre!
Aztán háromszor elhalasztották. Többször, dátumot tévesztettem.
Szóval kifogás az volt bőven.

Végre 2016. júniusban, időben megnéztem az indulás dátumát:  Július 2.
Húha, már csak 16 nap van addig!  El kezdett fájni a fogam. Hát fájós foggal nem lehet, átúszni ! Ilyen sokat – 5200 métert – meg végképp nem!
Három napot úsztam a Balatonban gyakorlás képen. Hogy ez mire elég nem tudtam. Hány métert úsztam, azt sem tudtam.
Döntöttem, neki vágok. Majd páros karú háton végig fürdöm. Elmúlt a fogfájásom.
Fiam regisztrált engem is, nem volt vissza út.

A vihar előrejelzés miatt két órával rövidítették az indulási időt. Alig 40 percünk maradt zárásig.
35 Celsius volt, rohadt meleg és cca. 8000  azaz nyolcezer ember! A Részvételi díj is 8000 Ft volt.

Orvosi igazolás beszerzése, hajóhoz sorban állás – ezer ember elötted. Majdnem kiálltam a sorból. Fiam rángatott vissza. Nem látod a sor végét. Csak mentem, mint a borjú a vágóhíd felé. Fekete filccel U betű rátetoválása a karomra. Ez volt a belépő a Kompra, ami Boglárról átvitt Révfülöpre. Vonalkódos Karszalag beszerzése, kinek orvosi vizsgálat, átöltözés és a cucc leadása.

Mobil telefon nélkül egy száll úszógatyában, forró aszfalton be a vízbe. Hogyan kerül vissza hozzám a ruhám? Mi lesz a kocsi kulccsal?  Rögtön mélyül a víz, nincs idő gondolkodni és átmeneti sétára, ahogy a déli parton lenne. Ott sem volt séta, mert a Balaton szabályozási szintjét megemelték 60 centivel.

Idő indul és idő a célban 3óra 25 perc lett, plusz fotó készül, hogy nem vesztem a Balatonba. Nagyon gyönge idő. Szinte végig fürödtem a távot. De 1500 méternél volt egy talp görcsöm, amit fiam húzott ki meg egy hölgy, aki magnézium oldatot adott a vízben. Magával hozta végig a vízben. Vannak, akik jobban készültek…

Hát érdemes ezt végig csinálni?   Igen érdemes…
Ez olyan férfias próbatétel.  Igaz nők is úsztak – néha jobban mint mi férfiak.
Fogytam 3 kilót, hízott az önbizalmam. Fiammal együtt úsztam, az se piskóta.
Tíz éve nem volt közös programunk, olyan Apa-Fia programunk.
Ő volt a nyúl, …bocs a halam, illetve a farvizem… ő húzott. Mindig előttem úszott kitett fejjel. Büszke voltam rá és olyan biztonságot adott.

Fél távot jelezték egy hajónál: ez volt a legszebb: 90 perce úsztunk.
Vártam, hogy át essem a holt ponton. Nem volt olyan, végig ólom nehéz volt.
A sárga bóják ezer méterenként, piros kockák közben  500 méterenként  a kálvária újabb stációi voltak. Persze voltak kísérő hajók, mentők, rendőrök, de szégyen – szemre, ki fogja azokat igénybe venni? Jó, elfogadtam szőlőcukrot kétszer, magnéziumot egyszer.

A jutalmam egy gyenge XL-es póló, de ami rá van ÍRVA az az érték- ÁTÚSZTAM SUZUKI. (pedig én úsztam át, nem a Suzuki)
Egy napig le sem vettem, pedig nagyon kényelmetlen volt, Vágta a nyakamat, meleg volt, nagy volt, csúnya volt a hasamon az írás. Levettem, feleségem kimosta, azóta a szekrényben van.

Átöleltem a fiamat, többször, és megköszöntem a segítségét. Egyedül nem ment volna…
Egyedül a Rotary sem menne…

Kercsmár András